Kollégiumi beköltözés

A 2010/2011-es tanévben kollégiumi elhelyezést kért tanulóknak a beköltözés időpontja 2010. augusztus 29. vasárnap 15.00-tól.

Ezen a napon részletes tájékoztatót, szülői értekezletet tartunk a kollégiumba „gólyaként” beköltözők részére, ezért kérem a kedves Szülőket, hogy 16.00-ra mindenképp érkezzenek meg az adott intézménybe.

2010. augusztus 30-31-én egész napos csapatépítő, ismerkedő tréninget szervezünk a kollégiumba költözőknek, melynek keretében a tanulók megismerkednek Kecskemét város helyi közlekedési lehetőségeivel, a fontosabb intézmények elérhetőségével és nem utolsó sorban leendő kollégiumi diáktársaikkal.

Akik már az előző tanévben is kollégiumunk lakói voltak, azok az iskolájuk tanévkezdéséhez igazodva a fent jelzett időponttól költözhetnek vissza a kollégiumba.

Ünnepség hatalmas tortával


Az idei tanévben a Humán Középiskola hatvannégy diákja végzett országos tanulmányi, szakmai vagy sportversenyen a legjobbak között. Az ebből az alkalomból rendezett ünnepségen Zsámboki Anna igazgató minden tanulónak és felkészítő tanárnak személyesen gratulált.

Az ünnepelteket Sárosi Gábor színjátszói egy versekből összeállított játékkal lepték meg; végül még egy hatalmas, a Humán Középiskola nevével díszített torta is elfogyott.

(Cikk és rengeteg kép a BAON-on, a Petőfi Népe és a Kecskeméti Lapok cikkei megtekinthetők ITT.)

Kadásokk – Siker!


Április 26-28-án került megrendezésre Gyomaendrődön a Szakközépiskolák Országos Diákszínjátszó Találkozója. A Kada színjátszó köre egy újragondolt, és formavilágában újratervezett előadással robbant be a színpadra. A zsűri tagjai alapvetően nem tudtak negatív kritikát alkotni, hiszen lenyűgözte őket az előadás.

A fesztiválról a Kadásokk csapata ARANY minősítéssel és Tóth Attila egy a legjobb mellékszereplőnek járó színészi különdíjjal térhetett haza. Sárosi Gábort a zsűri pedig a legjobb rendező díjával jutalmazta.

Gratulálunk!

Egészség – Foci


A Kocsis Pál Szakközépiskola sportcsarnokában 2010. április 7-én 14–17 óráig több mint 40 diák részvételével lezajlott az Egészség Világnapja alkalmából megrendezett teremfoci és streetball bajnokság. A szervező, Vincze Zsigmond (DÖK segítő tanár) sajnálatát fejezte ki, hogy idén nem tudott minden iskola részt venni a bajnokságon. A szervezésben segítettek Hegedűs Nelli (Széchenyi) és Dimitrij Zuev (Kocsis). A nyeremény egy láda gyümölcs volt, amit az Egészség Világnapja alkalmából adtak át a fiataloknak, akik a sok banánt, narancsot, almát és kiwit hamar elkapkodták.

Humán színjátszás – Kadásokk


Március 26-27-én a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban megrendezték az Országos Diákszínjátszó Fesztivál Regionális Döntőjét. Nagy sikert aratott pénteken a Kadásokk csapata, akik a Törésvonal című előadással debütáltak. A Kada Elek Szakközépiskolában már 4 éve dolgozik együtt a csoport, Sárosi Gábor színész, drámajátékvezető és rendező irányítása alatt. Az előadás egy fiú és egy lány történetét dolgozza fel, akik megpróbálnak kitörni a boldogtalanságból és a szürke hétköznapokból, de végül a sors nyomása alatt elbuknak.

Március 15-i ünnepségek


A főterén az 1848-as forradalom és szabadságharc tiszteletére a Piarista Gimnázium diákjai Debreczeni Tibor Misztérium és Passiójáték című összeállítását mutatták be, majd dr. Zombor Gábor, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere mondott ünnepi beszédet. Az ünnepség zárásaként Erkel Ferenc Palotását táncolta a Kecskemét Táncegyüttes. Ezt követően városunk közigazgatási, politikai és civil szervezeteinek képviselői tisztelegtek a Kossuth szobornál.

A Kecskeméti Humán Középiskola nevében az iskola vezetősége helyezte el a tisztelet és emlékezés virágait.

Az intézményegységek ünnepségeiről készített képek ITT, ITT, és ITT érhetők el.

Angol műfordító verseny


Február 25-én lezajlott az angol műfordító verseny második fordulója is, és a következő eredmények születtek:

Alsó évfolyamok:
1. Béres-Deák Kitti, Kada Elek Szki. 10.D
2. Steiner Anita, Kada Elek Szki. 10.A
3. Song Diána, Kada Elek Szki. 9.A

Felső évfolyamok:
1. T. Nagy Rita, Kada Elek Szki. 11.D
2. Kovács Roland, Kocsis Pál Szki. 11.A
3. Nagy Judit, Szent-Györgyi Albert Szki. 11.A

Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a jutalmak átadására március 12-én, pénteken, a március 15-i központi iskolai műsort követően került sor.


Német színházi előadás


A Deutche Bühne színházi bemutatójára került sor 2010. február 17-én a Kocsis Pál Szakközépiskola dísztermében. Az előadást dr. Tóth Antónia a Német nyelvi munkaközösség vezetője nyitotta meg.
Az Ein Herz und andere Dinge fiatalos, lendületes darab, jó szórakozást nyújtott az érdeklÅ‘dÅ‘knek.       >> képek

Örömfoci '09


Újév-váró örömfoci gálára gyűltek a Humán Középiskola intézményegységeinek csapatai a Kocsisba december 18-án délután. A mérkőzések 2010 másodpercig tartottak. A hangulatról és a csatákról néhány kép mindennél többet elmond.

Az eseményről készült összes kép IDE kattintva érhető el.

Sakkverseny


A Humán sakkverseny eredményhirdetése is 2009 december 18-án volt.

1. Nagy Andor (Kocsis)
2. Szabari István (Kocsis)
3. Heizer Csaba (Kocsis)
Tartalom átvétel